Derült égből: egy pillanat alatt helyretették a fideszeseket megalázó énekest

Erre még évek múlva is emlékezhet Azahriah.

Erre még évek múlva is emlékezhet Azahriah.
Nem köntörfalazott az elemző.
„Most már tudjuk, hogy ki írja Magyar Péter és tettestársai beszédeit” – írta az egyik hozzászóló.
„Az adatok és pl. a többszázezres Pride után »pillanatnyilag« Fidesz győzelemre számítani azért elég megúszós...” – írta a Republikon Intézet alapítványi elnöke.
Elképesztő tényeket tárt fel a KEHI.
„Orbán Viktor és Magyar Péter élesen szemben állnak a politika színpadán” – tette gyorsan hozzá Nagy Attila Tibor.
Már hétfőn kiderülhet, mi lesz az Európai Bizottság elnökének sorsa.
Brutális megszorítások jönnek a „csodaországban”. Kovács András írása.
Mindennek van határa, elég volt!
Az érzelmekre eddig is próbáltak már hatni Zelenszkijék.
Nagy baj lesz ebből, büntetni fognak a külföldi megbízók.
Európa fiataljai egyre inkább a nemek szerint válnak szét kétféle világnézetre.
Az új brit párt a „szegénység és az egyenlőtlenség” kezelésére, valamint a „békén, nem pedig a háborún alapuló külpolitika” előmozdítására fog összpontosítani.
Tavaly kezdett el kilökni magából az ellenzéki közeg, amikor egy posztban határozottan kiálltam Varga Judit mellett.
Ezeknek nincs se hazájuk, se lelkiismeretük, csak gazdájuk!
Azonnal elkezdett kapkodni a TISZA Párt elnöke.
Innentől egyre nehezebb dolga lesz az ellenzéknek.
Azt szerette volna elérni az aktivista, hogy mindenki megsajnálja, de ettől függetlenül fenyegetőzni is maradt ideje.